Ismerd meg az INT-Solution munkatársait 12. rész - interjú Bettivel

Manapság már azt a korszakot éljük, amikor a tehetségekért versenyeznek a cégek, különösen igaz ez a HR szolgáltatás területére. Cégünknél olyan munkatársak dolgoznak, akik a szakma szeretete és az iránta való elhivatottság miatt vállalták, hogy egy dinamikusan fejlődő vállalattal kötik össze pályájuk kezdetét, derekát.

Révész Tímeának hívnak és az INT–Solution Kft.-nél dolgozom HR vezetőként.

Amikor az ötlet megszületett, hogy a kollégáimat mutassuk be a különböző szolgáltatások területén, az vezérelt, hogy megmutathassuk barátainknak, ismerőseinknek azt a különleges környezetet és csapatot, amelyben dolgozunk, és amely nap mint nap inspirációt és lelkesedést ad.

Következő interjú alanyom Betti, az INT-Solution Kft. kecskeméti irodájának kirendeltségi asszisztense.


1. Hogyan kerültél az INT–Solution Kft. -hez Betti, miért döntöttél a cégünk mellett?

Az egyetemi tanulmányaim teljesítéséhez szükséges szakmai gyakorlat keretében kerültem az INT-Solution Kft-hez. Nyár elején, az interneten való böngészés közben bukkantam rá a HR gyakornoki pozíció hirdetésére. Már az első pillanatban nagyon megragadta a figyelmemet a plakátról rám mosolygó három arc. Úgy gondoltam, hogy ezt a lehetőséget nem szabad elszalasztanom, hiszen biztosan nagyon motiváló lehet ilyen pozitív légkörben dolgozni, sok-sok mindent tanulni és fejlődni. Most már bizton kijelenthetem, hogy valóban így van.

2. Kérlek, meséld el, hol folytatsz jelenleg tanulmányokat, s ez hogyan illeszthető a szakmai környezetbe, ahol dolgozol?

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem pszichológia mesterképzésén, munka- és szervezetpszichológia specializáción vagyok végzős hallgató. Több ponton találhatunk átfedést a tanulmányaim és a jelenlegi munkám között. Egy kurzusunk keretében például egy egész féléven át a kiválasztás folyamatáról és az alkalmasság vizsgálatáról tanultunk, melyet most, a gyakorlatban szerzett tapasztalataimmal egybekötve tudok igazán elmélyíteni. Továbbá a közeljövőbeli terveim listáján előkelő helyen szerepel a trénerképzés elvégzése, mely során olyan kompetenciák birtokába juthatok, amelyek szintén jól illeszthetőek lesznek e szakmai környezetbe.

3. Mutasd be, légy szíves a munkádat úgy, mintha egy jelölt szemével néznéd.

A jelöltek oldaláról vizsgálva szerintem elsődlegesen olyan szempontból fontos a munkám, hogy gyakran én lépek velük először kapcsolatba, így mindenképpen fontos az, hogy már az első körös telefonos előszűrés során milyen kép alakul ki bennük mind rólam, mind a szervezetről. Úgy vélem, hogy a tájékoztatók megtartásakor a jelöltek szempontjából igazán fontos az, hogy kellő mértékben határozott legyek (ezen a téren még van hova fejlődnöm), de ugyanakkor empatikus is. Úgy gondolom, hogy a jelöltek elképzelései szerint a munkám igen sokrétű, változatos, mely során képesnek kell lennem a gyors fókuszváltásra az egyes feladatok között.

4. Mi az a tulajdonság, amit leginkább kedvelsz egy kollégában?

A legfontosabb jellemző számomra talán az, hogy a kollégám csapatjátékos legyen. Úgy vélem, hogy egyéni erőfeszítéssel elérhetőek a kisebb célok, viszont az igazán nagy mérföldkövek csak együttes erővel. Emellett fontos számomra, hogy a kollégám nyitott és közvetlen legyen, hogy bármikor fordulhassak felé a kérdéseimmel, problémáimmal.

5. Mit csinálsz olyankor legszívesebben, amikor nem kell csinálnod semmit?

Mostanában elég ritkán fordul elő ilyen helyzet, hiszen éppen a diplomamunka írásának kezdeti fázisában vagyok. Szabadidőmet legszívesebben a barátaimmal töltöm, akikkel gyakran szervezünk társasjátékozással egybekötött beszélgetős estéket. Többségük azonban Budapesten él, ezért a jelenleg kialakult helyzetben ezeknek a rendszeres találkozóknak a szervezése egy kissé akadályozottá vált, azonban találtunk más módot, hogy ne kelljen teljesen hanyagolnunk egymás társaságát, így például már többször szerveztünk online „teadélutánt”.

6. Kérlek, fejezd be a mondatot: a legértékesebb tapasztalat számomra az INT-nél, hogy megtanultam…

...hogy minden problémára, felmerülő nehézségre van megoldás. Elképzelhető, hogy eleinte több alternatívát ki kell kipróbálnunk, de ha a kreatív erőinket is mozgósítjuk, akkor végül biztosan átszakíthatjuk a cél feliratnál kifeszített szalagot.

Köszönöm Betti a válaszaidat, hamarosan folytatjuk a csapatunk többi tagjával a beszélgetést.