Ismerd meg az INT-Solution munkatársait 13. rész - interjú Bogival

Manapság már azt a korszakot éljük, amikor a tehetségekért versenyeznek a cégek, különösen igaz ez a HR szolgáltatás területére. Cégünknél olyan munkatársak dolgoznak, akik a szakma szeretete és az iránta való elhivatottság miatt vállalták, hogy egy dinamikusan fejlődő vállalattal kötik össze pályájuk kezdetét, derekát.

Révész Tímeának hívnak és az INT–Solution Kft.-nél dolgozom HR vezetőként.

Amikor az ötlet megszületett, hogy a kollégáimat mutassuk be a különböző szolgáltatások területén, az vezérelt, hogy megmutathassuk barátainknak, ismerőseinknek azt a különleges környezetet és csapatot, amelyben dolgozunk, és amely nap mint nap inspirációt és lelkesedést ad.

Következő interjúalanyom Bogi – az INT–Solution Kft. személyzeti tanácsadó munkatársa.

1. Agrármérnökből HR személyzeti tanácsadó? Kérlek, meséld el Bogi, hogyan és mi alapján történt az irányváltásod?

Mindenképpen szerettem volna mérnöki pályán tanulni személyiségemből adódóan, azonban szívesen foglalkozom emberekkel, így amikor megláttam a pozíció hirdetését azonnal jelentkeztem. Úgy érzem, jó, ha az ember több lábon is áll. Egyébként nem gondoltam, hogy a tanulmányaim alatt megszerzett tudást ennyire jól tudom majd kamatoztatni ezen a területen is.

2. Kiválasztási folyamatokat koordinálsz nap, mint nap. Számodra mit jelent az a szó, jelölt támogató kiválasztási folyamat? Mesélj kérlek arról, hogy a team -ben, melynek tagja vagy, hogyan működik a jelöltmenedzsment?

Fontosnak tartom, hogy a jelöltekkel bizalmas kapcsolatot alakítsak ki, hogy bátran tudjanak hozzám fordulni bármilyen kérdésük akad a kiválasztási folyamatról. Ennek alapja a rendszeres kommunikáció és a folyamatos visszacsatolás. Nagyon jó érzés, amikor egy korábban pályáztatott jelölttel újra „megtaláljuk” egymást 😊. A csapatban mindenkire egytől egyig jellemző, hogy fókuszban tartja a jelöltek támogatását, a közvetlen kapcsolatok kialakítását.

3. Milyen tapasztalatokkal lettél gazdagabb a hosszú homeoffice - od alatt?

A homeoffice-t rendkívül pozitívan éltem meg, és nem csak azért, mert a reggeli és délutáni ingázás megszűnt egy időre 😊. Úgy érzem, sokkal hatékonyabban zajlott a munkavégzés, aktívabb volt egy nap. A csapattal így is nagyon szoros, napi kapcsolatban voltam, gyakran kamerás kávészüneteket tartottunk, ezért nem volt probléma a távolság.

4. Kérlek, fejezd be a mondatot: A bértárgyalás előtt álló jelölteknek azt javaslom...

...hogy legyen határozott elképzelésed, mi az a bér, amivel elégedett lennél, azonban nagyon fontos a rugalmasság is, hiszen egy új pozíció elvállalásánál nem csak a bér lehet a motiváló, hanem az új feladatok, kihívások és a fejlődési lehetőség is.

5. Mit jelent számodra az énidő, Bogi? Milyen „tartalommal” töltöd meg szívesen?

Egy fárasztó munkanap után alig várom, hogy egy kis otthoni edzés feltöltsön, s ezután megnézem az éppen aktuális kedvenc sorozatom következő részét.