/ Toborzás

Ismerd meg az INT-Solution munkatársait 2. rész - interjú Adrival és Mártival

Manapság már azt a korszakot éljük, amikor a tehetségekért versenyeznek a cégek, különösen igaz ez a HR szolgáltatás területére. Cégünknél olyan munkatársak dolgoznak, akik a szakma szeretete és az iránta való elhivatottság miatt vállalták, hogy egy dinamikusan fejlődő vállalattal kötik össze pályájuk kezdetét, derekát.

Révész Tímeának hívnak és az INT–Solution Kft.-nél dolgozom HR vezetőként.
R.Timi---1

Amikor az ötlet megszületett, hogy a kollégáimat mutassuk be a különböző szolgáltatások területén, az vezérelt, hogy megmutathassuk barátainknak, ismerőseinknek azt a különleges környezetet és csapatot, amelyben dolgozunk, és amely nap mint nap inspirációt és lelkesedést ad.

Második interjúalanyaim, egy páros, akik nap mint nap szoros szakmai kapcsolatban állnak – Adrienn és Márti.
giphy-2

1. Kérlek, meséljétek el, mely területet képviselitek, s hogy lettetek ennek a projektcsapatnak a tagjai!
Márti: Asszisztensi feladatokkal kezdtem a cégnél, s miután visszatértem a szülési szabadságomról, a projektcsapat aktív résztvevőjévé váltam. Tetszett a lehetőség, mert Adrival együtt tudunk fejlődni, s sokat tanulunk egymástól, ennek következtében a projekteket is egyre magasabb szinten képviseljük. Toborzási munkatársként az új feladatok lehetőségei motiválnak, így, bár még alakulóban van a csapatunk, de mi alakíthatjuk együtt.
Adri: 2019. július végén kerültem a cégünkhöz, s az egyik egyetemi tárgyam teljesítéséhez szükséges szakmai gyakorlat letöltését kezdtem meg itt. Ahogyan befejeződött a gyakorlat, lehetőséget kaptam arra, hogy továbbra is maradhassak, mint gyakornok az egyetemi tanulmányaimmal összeegyeztetve. A feladataim a munkaerő–kölcsönzési projektekhez kapcsolódtak, jelöltekkel tartottam a kapcsolatot, tesztírásokat szerveztem, bérlaposztásokra mentem, partnerinterjúkat szerveztem, továbbá a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adminisztrációt kezeltem. Majd az idei év elején kezdtem meg a betanulásomat a kölcsönzési projektvezető feladatokra, lehetőséget kapva a továbbfejlődésre.

2. Mit jelent számotokra az a szó, hogy karrierút?
Márti: Korábban egy versenytársnál dolgoztam, s az ott szerzett tapasztalatomat tudom a jelenlegi munkakörömben is alkalmazni. Ha így értelmezzük, akkor már ez is egy karrierút, hiszen folyamatosan fejlődöm, tanulok. Cégünknél lehetőség van képzéseken részt venni, így a tapasztalatszerzéssel együtt úgy érzem, alakíthatom a jövőmet.
Adri: Folyamatos fejlődést, új dolgok megtanulását. Már jó ideje elég pontos elképzelésem van azzal kapcsolatban, hogy hova, mikor szeretnék eljutni, és hogy ehhez milyen képzések szükségesek. Igyekszem nagyon tudatosan megtervezni a karrierem, de nem ragaszkodok ahhoz, hogy minden pontosan az elképzeléseim szerint történjen. A jelenlegi feladataim és pozícióm is a karrierutam egy újabb lépcsőfoka.

3. Mi az a tulajdonság, amit leginkább kedveltek egymásban?
Megvan az összhang közöttünk, gördülékeny a kommunikáció. Jól tudunk csapatban dolgozni, összedolgozni. Csak egymásra nézünk és tudjuk, hogy mire gondol a másik. Tudunk egymás sikerének örülni. Lepacsizni egy sikeresen elvégzett, eredménnyel zárult, feladat után, alap 😊.
Márti: Adri határozottan kiáll mellettem, megbízható, mindig mosolygós, pozitív, mindenről lehet vele beszélgetni, még a nehézségekről is. A munkában felmerülő problémák, elakadások esetén is megértő, támogató, szakmailag felnézek a kolléganőmre, szívesen veszem a tapasztalatait.
Adri: Nagyon szeretem Mártiban azt, amilyen nyitottsággal közelít az emberek felé. Emellett csodálom benne, hogy mennyire kitartó és szorgalmas az élet minden területén.

4. Érzem rajtatok, hogy jókedvű, vidám emberek vagytok, s ez jellemző az irodai légkörre is. Van olyan vicces sztori az irodából, amit a mai napig emlegettek?
Konkrét sztori, szituáció nincs, mert szinte minden napra jut egy olyan történés, kérdés, amin tudunk nevetni, akár saját magunkon is. Ezek azok a pillanatok, amik segítenek munka közben is kicsit kibillenteni minket a megszokott kerékvágásból.

Timi: És mi az az aranyköpés füzet? Erről már hallottam kedves sztorikat.
Adri, Márti: az irodában vezetünk egy aranyköpések füzetet, melyben a mindennapjainkban velünk történt vicces, kedves sztorikat rögzítünk. Ezt fellapozva jókat derülünk a nehezebb napokon is. 😊

5. Kérlek, fejezd be a mondatot: A projektmunka számunkra azt jelenti, hogy…
Márti, Adri: … részese lehetek a közösen elért sikereknek.

6. Mit csináltok legszívesebben olyankor, amikor csak magatokkal foglalkozhattok?
Márti: Alig várom, hogy munka után a kislányomért mehessek a bölcsődébe és vele lehessek a nap hátralévő részében. Ő jelenti számomra a megnyugvást a nap végén. Együtt játszunk, beszélgetünk és ezzel sikerül feltöltődnöm egy hosszú munkanap után.
Adri: Általában a párommal töltöm az időt egy hosszú nap után. De ha valóban csak magammal szeretnék foglalkozni, akkor olvasással töltöm ki az időmet, vagy egyszerűen csak pihenés és sorozatozás a program. A járvány előtt szerves részét képezte a mindennapjaimnak az edzőterembe járás is. Szeretek új sportokat is kipróbálni, az egyetem alatt jártam zumbázni, TRX-re, röplabdázni és step aerobicozni is.

Nagyon köszönöm lányok, ezt a kedves beszélgetést. Jó hangulatnak nem vagytok híján, s az egymásra kacsintást így én is tapasztalhattam…😊

Kövess minket, mert hamarosan folytatjuk a csapatunk többi tagjával a beszélgetést.