/ Toborzás

Ismerd meg az INT-Solution munkatársait 15. rész - interjú Révész Tímeával

Eljött a pillanat, hogy most én (Szilágyi-Bécsi Tímea, tulajdonos) faggatom Révész Tímeát, cégünk HR vezetőjét. Timivel gyakorlatilag ezer éve ismerjük egymást. Barátságunk munkakapcsolattal indult sok évvel ezelőtt. Számos vidám pillanatot éltünk meg azóta és bár voltak nehézségek, ennek ellenére elmondható, hogy folyamatosan fejlődünk egymás által.

K-pkiv-g-s

Miért választottad a HR szakmát? Mi az, ami erre a pályára vonzott és itt is tartott?

Pályakezdőként én is kerestem az utam, s ennek megfelelően tanulmányaim választása is rendszertelenül indult. Műszaki vonalon kezdtem felsőfokú tanulmányaim, de a karrier utam megkezdése előtt már éreztem, hogy nem a számomra megfelelő pályán indultam el. A HR tanulmányaim önmagam fejlesztése kapcsán kezdtem el, elég zárkózott és korlátok közt élő fiatal voltam, s szükségét láttam hogy nyissak a világ felé. Rövid időn belül ráébredtem, hogy vonz a toborzás-kiválasztás, képzés-fejlesztés, ösztönzés, kompetenciamenedzsment, munkáltatói márkaépítés, szervezeti kultúra, HR technológia, munkapszichológia. A főiskola befejezése után az egyetemen maradtam, s kezdtem még mélyebben elsajátítani a HR -hez kapcsoló elméleti tudást, s további éveket töltöttem a ismereteim bővítésével.
Szakmai gyakorlatom és szakdolgozatírás során kerültem kapcsolatba első, a HR-hez kapcsolódó munkahelyemmel, ahol a tanulási vágyamat és ambíciómat érdekes és kihívást jelentő feladatokkal elégítette ki a szervezet, s több mint 10 éves releváns szakmai tapasztalattal lettem gazdagabb. A pályán az új technológia váltások, folyamat fejlesztési lehetőségek, az építést igénylő feladatok, de legfőképpen az emberekkel való együttműködés és támogatás tart.

Mi a legfőbb vezérelved, ami iránytű az életedben?

Hiszek a kooperációban, a tisztelettel és alázattal végzett munkavégzésben, a konstruktív vitákban, a támogató magatartásban, az együttműködésben.

Mi az, ami leginkább ki tud kapcsolni, ha épp nem dolgozol?

Nagyon szeretek olvasni. Egészen kiskoromtól kezdve teremtettem magam köré egy könyvek varázsolta világot. Bárhol, bármikor képes vagyok olvasni, ez az, ami teljesen ki tud kapcsolni.

Mi volt az eddigi legviccesebb helyzet, amibe a munkád során belesodródtál?

2014 -ben volt egy nagy projektünk, amikor több száz munkavállalót kellett felvennünk nagyon rövid idő alatt. Egyik reggelen megjelent a helyi újságban egy hirdetésünk, amiben bemutattuk az álláslehetőséget. Amikor az irodához értem, hatalmas tömeg állt sorba a bejárat előtt. Lehetetlen volt keresztül ásnom magam a tömegem, s bár óvatosan próbálkoztam, sikertelen volt a küldetés. Kivártam, míg bebocsájtást nyerek a pályázókkal együtt az irodába, s közben hallgattam a beszélgetéseket, s meg is szólítottak páran, hogy ne tolakodjak, de persze nem tudták a pályázók, hogy én is az iroda munkatársa vagyok. Amikor bejutottam, bementem a tárgyalóba, letettem a táskám és azt mondtam: „Elnézést kérek a késésért, nagy volt a forgalom ma reggel az utcánkban, de szerencsés helyezteben vagyunk, mert erre a nyitott lehetőségre szép számmal gyűltünk össze, így mindannyiunknak sikeres kiválasztási napot kívánok. „ Először néma csend lett, majd páran elkezdtek hangosan nevetni, s végül az egész terem harsány kacagásba tört ki.

Kik inspiráltak az eddigi életed során?

Azok az emberek, akik a fejlődést támogatják, s az akadályokat nem buktatónak, hanem tapasztalatszerzésként értelmezik.

Mi volt gyerekkorod kedvenc könyve és miért?

Gyermekkorom meghatározó élményét nyújtotta: Michael Ende, Végtelen történet című meseregénye. A mai napig ugyanaz az érzés kerít hatalmába a könyv kézhezvételekor, a fantázia határtalansága a lélek szabadsága.

Mivel fejeznéd be a mondatot: Lelkessé tesz...

...minden, ami új, minden ami kihívás, minden, ami értéket teremt, s ami nem hagy nyugodtan aludni éjjel, mert a megoldásra való törekvés fogságában (álmatlanságban) tart 😊

Mi az, amit megtaláltál az INT-Solutionben, amiért csatlakoztál és velem tartasz az úton?

Az INT – Solution Kft. egy nagy család, egy baráti társaság és inspiráló szervezet, de ami a legfontosabb, etikusan működő és támogató. Amikor felkértél, hogy dolgozzam veled – korábbi közös munkánk tapasztalati alapján is - éreztem, hogy minőségi, s magasszintű szakmai munkát fogunk végezni együtt. Még a feladatok elején vagyunk, de az út, melyet a kollégákkal közösen jelöltünk ki szervezetünk számára, izgalmas és motiváló.